Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A bűnbanda vezetői jelenleg is letartóztatásban vannak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Facebook-oldalán tette közzé, hogy lefülelték a keleti határszakasz egyik legmeghatározóbb csempészbandáját. A gyanú szerint a bűnbanda az elmúlt évben 26 ezer doboz adózatlan cigarettát hozott át illegálisan az ukrán–magyar zöldhatáron. A módszerük javarészt az volt, hogy az éjszakai órákban egy egyszemélyes motoros sárkányrepülő Ukrajnából, Magyarország légterét megsértve repült be a határmenti községbe, ahol ejtőernyővel juttatták célba az árut.
A csempészbanda ingatlanjaiban talált kábítószergyanús anyagot, egy engedély nélkül tartható önvédelemi gáz-riasztó fegyvert, valamint professzionális hőkamerát, éjjellátót, és térfigyelő kamerákat a pénzügyi nyomozók bizonyítékként lefoglalták. Az ügyben hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként bűnszövetségben, jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás miatt. A bűnbanda vezetői jelenleg is letartóztatásban vannak.